Nekem csak a legjobb az ‘elég jó’ – szokott lenni a válasz gyakran, ha sikeres embereket arról kérdeznek, hogy mi a titkuk, hogyan érték el azt, amit elértek. A média pedig időnként még rá is erősít arra, hogy a maximalizmus sokak számára belső elvárássá, követendő példává váljon.
Külső szemlélő számára egy mindig a maximumra törekvő ember valóban tökéletesnek tűnhet. Odafigyel a részletekre, és ritkán lehet belekötni abba, amit csinál. Biztosan sikeres és boldog is – gondoljuk, pedig ez közel sem biztos. Akkor szoktunk meglepődni, amikor jobban megismerve egy ilyen embert kiderül, hogy milyen ritkán van megelégedve a saját teljesítményével…És gyakran érzi úgy, hogy amit csinál az még mindig kevés.
Úgy tűnik elég gyakori, hogy az, aki mindig a tökéletességet, a maximális teljesítményt hajszolja ritkán tudja igazán élvezni azt, amit elért.
Milyen veszélyek leselkedhetnek arra, aki soha nem elégedett igazán azzal amit elért, és mindig egyre magasabb teljesítményt vár el magától?
Nézzük meg!
1. Gyakran érzi magát boldogtalannak, üresnek.
Bár általánosságban talán nem mondható el minden maximalistáról, mégis sokaknál megfigyelhető, hogy nem igazán boldog azzal, amit elért. Sokat küzd magával, sokat szorong és elégedetlenkedik. Ha jobban belegondolunk, ez természetes is, hiszen ő saját maga számára is csak a tökéletest tartja elfogadhatónak!
Azok számára, akik mindent tökéletesen akarnak teljesíteni, az egész élet „kellek és muszájok” sorozata…Óriási elvárásaik vannak magukkal szemben, ráadásul segítséget csak nagyon ritkán kérnek….Így legtöbbször egyedül próbálnak mindennel megküzdeni és mint tudjuk, a kiégéshez vezető út extrém magas elvárásokkal van kikövezve…
Híres embereknél gyakori ez a jelenség: Michael Jackson például híresen maximalista volt és köztudott volt róla, hogy sosem elégedett a saját produkciójával még akkor sem, ha az világsiker és (rajta kívül) senki nem találna benne semmi kivetnivalót.
Összefoglalva: a maximalizmus egyik komoly árnyoldala, hogy az ilyen ember sohasem tud eléggé jól szerepelni saját maga előtt. Emiatt folyamatos önmarcangolásban él, és mindig bántja magát. Ha ez ráadásul még kevés önbizalommal vagy alacsony önértékeléssel párosul, akkor különösen oda kell figyelnie magára. Az ilyen típusú embereknél ugyanis könnyen komolyabb pszichológiai problémák alakulhatnak ki.
2. Sokszor elhanyagolja az egészségét
Gyakran nem figyel oda a saját egészségére, mert annál valahogy minden fontosabbnak tűnik…. Legtöbbször csak az a teljesítmény lebeg a szeme előtt, amit mindenáron el kell érni. Bármi áron, és ez az ár sajnos sokszor az egészsége. Milyen könnyű azt mondani, hogy „jó, akkor ma nem alszom”, és eleinte talán úgy tűnhet, hogy ennek nincs is semmi különösebb következménye. Főleg fiatalon nagyon gyorsan képes még regenerálódni a szervezet és egy-egy átbulizott éjszaka után meg sem kottyan, ha reggel fel kell kelni és dolgozni kell menni.
De azért ennek előbb-utóbb mégis meglesz a böjtje.
Egy svéd tanulmány szerint, melyben több, mint 300 ember vett részt megfigyelték hogy a maximalizmus és az alvászavar, elalvási nehézség szorosan összefüggött egymással. Sőt, a tanulmány szerint a folyamatosan túl magasra tett mérce akár egy későbbi komoly alvászavar „előszobája” is lehet. Egy 2010-es dániai vizsgálat pedig arra világított rá, hogy a közel 6000 résztvevő közül azok körében, akik bevallottan hajlamosak voltak a maximalizmusra és emellett az énképük, önértékelésük is negatív volt, gyakoriak voltak a szívpanaszok, szívbetegségek.
Ha valaki hajlamos arra, hogy önmaga számára túl magasra tegye a mércét akkor ez könnyen magával hozhatja azt, hogy az egészségével kevésbé törődik. Innen viszont már csak egy lépés az olyan tünetek megjelenése, mint az álmatlanság, fejfájás, szívpanaszok…
3.Nehezen engedi el a dolgokat
Legyen szó az élet bármelyik területéről, munkáról, kapcsolatokról, bármiről, nagyon nehezen látja be, hogy néha az a legjobb megoldás az, hogy ha valamit, amit nem tudunk megoldani azt egész egyszerűen elengedjük.
Aki maximalista az viszont úgy érezheti, hogy:
- a munkában csak az a jó amit ő csinál, és nagyon nehezen ad át másnak a feladatokat;
- „hazaviszi” a munkát, azaz otthon is folyton azon rágódik, hogy hogyan lehetne azt tökéletesíteni, mit lehetne máshogy csinálni, egyszóval nem képes leállni…
- az icipici hibák javítgatásával is képes rengeteg időt eltölteni…
- folyton eszébe jutnak réges-régi hibázásai (még akkor is, ha ez már tényleg történelem és rajta kívül már senki nem emlékszik rájuk…)
Egyszóval olyan érzése lehet, mintha a világ összes feladatát és terhét folyton a vállán kellene cipelnie és szinte lehetetlen lenne, hogy bármit is letegyen ezek közül.
4.Elhanyagolja a kapcsolatait
A tökéletességre törekvésnek sokszor a kapcsolatok látják kárát. Jelentkezhet ez úgy, hogy egész egyszerűen megromlanak vagy nem is sikerül olyat kialakítani, ami érzelmileg igazán kielégítő lenne. Főleg ha a maximalizmus inkább a munkában jellemző rá, akkor arra már ritkán marad energiája, hogy
a) olyan párt válasszon, aki valóban megfelelő a számára vagy,
b) elegendő időt szánjon a partnerére és a kapcsolatai ápolására.
Vagy pedig a családtagjaival szemben teszi olyan magasra a lécet, amit valljuk be, szinte lehetetlen megugrani…Ilyen például az az anyuka, aki csak a csillagos ötöst tartja elfogadhatónak a gyereke számára, vagy az a férj aki elvárja a feleségétől, hogy mindig tökéletesen és kifogástalanul nézzen ki. Nem csoda, hogy nem lesznek felhőtlenek a kapcsolatai.
5. Végtelen ideig képes rágódni apró részleteken
Aki maximalista, az hajlamos arra is, hogy a végtelenségig rágódjon apró részleteken. Éppen ezért előfordulhat, hogy amikor mindenki más már úgy látja, hogy egy feladat készen van, el van végezve, ő még akkor is tökéletesítgetné. Nagyon precíz és ezért néha kicsit elszakad a valóságtól. Ez gyakran fel sem tűnik neki egészen addig, amíg a mások munkájával össze nem hasonlítja a sajátját. Akkor veszi észre, hogy bizony túlságosan belement a részletekbe, és csak akkor látja be azt is, hogy az a munka is értékes lehet, amiben apróbb tökéletlenségek is vannak.
Ha ez jellemző rád, akkor gondold végig: értékes lehet-e a munkád akkor is, ha nincs minden tökéletesen és precízen kidolgozva? Tudnád-e az egészet egy kicsit távolabbról, egészében nézni? Nem lehet-e néhány feladatot holnapra hagyni/ valaki másra bízni?
Ha a maximalizmus egészséges szinten marad akkor egy bizonyos mértékig hasznos és előremutató lehet. Nagyon könnyű azonban átbillenni és egészségtelen, teljesíthetetlenül magas mércét állítani saját magunk elé…Innen pedig már csak egy lépés, hogy soha, semmi ne legyen elég és ez örökös aggodalom, a túl magas elvárások megmérgezzék az életünket.
De azért attól, hogy magadra ismertél nem kell örökké együtt is kell élned a maximalizmussal! Lehet ellene tenni (amiről például itt olvashatsz )és észre fogod venni, hogy amint egy kicsit alacsonyabbra teszed a mércét, máris sokkal messzebbre jutsz majd és sikeresebbnek, elégedettebbnek fogod magad érezni!