Vajon miért van az, hogy amikor végre megengedjük magunknak a pihenést, akkor hirtelen jön egy betegség – nem is feltétlenül komoly, de ahhoz éppen elég, hogy ne tudjuk élvezni a jól megérdemelt pihenőnket?
Miért van az, hogy ’pont akkor, pont ott kap el az a betegség’, amikor pedig minden adott lenne egy kis pihenéshez? Talán érthetetlennek is tűnik a dolog, hiszen előtte, amikor olyan sok teendőnk volt, hogy alig láttunk ki közülük (látszólag) könnyedén helyt tudtunk állni minden fronton.
Amikor pedig mégis ’sok volt’ az egész akkor azzal nyugtattuk magunkat, hogy ’nem baj, már csak egy hét/pár nap van hátra a szabadságig, csak addig kell kitartani’.
Amikor pedig végre eljött a várva várt nap, akkor náthával, fejfájással, derékfájással (stb. – sokáig lehetne a változatos tüneteket sorolni) ébredtünk és a jól megérdemelt pihenés helyett azzal töltöttük a szabadságunkat, hogy próbáltuk magunkat kikúrálni a betegségből.
Apróbb betegségek
Gyakran előfordul, hogy olyan tüneteink vannak, amelyeknek az orvosi okát nem lehet megtalálni – még hosszú, kitartó vizsgálatokat követően sem.
Ezeket szokták összefoglalóan pszichoszomatikus betegségeknek nevezni. Megfigyelhető viszont az, hogy amikor testileg-lelkileg-szellemileg elfáradunk, akkor sokkal inkább hajlamosak vagyunk apróbb fertőzéseket, kisebb betegségeket elkapni. A tünetek igen változatosak lehetnek, kezdve a felső légúti fertőzésektől egészen a különböző allergiának tűnő bőrreakciókig, titokzatos (orvosilag nem magyarázható) fájdalmakig.
Természetesen a tüneteket fontos kivizsgáltatni, ám talán te is megfigyelted magadon, hogy amikor egy hajtósabb időszakon vagy túl (vagy éppen benne), akkor a fáradtságra bizonyos testi tünetekkel reagálsz – érdekes módon, valahogy mindig ugyanaz (vagy nagyon hasonló) tünetekkel.
Amikor pedig ez már sokadjára ismétlődik meg akkor már kimondhatjuk, hogy a testi-lelki-szellemi fáradtságra reagálsz így.
A legutolsó pillanatig halogatjuk
Miért nem engedélyezünk már előbb magunknak egy kis pihenőt? Miért nem figyelünk oda jobban magunkra?
Nagyon jellemző, hogy a legutolsó pillanatig halogatjuk az öngondoskodást, mintha az egyetlen dolgunk az lenne, hogy minél jobban teljesítsünk, minél többet vállaljunk, minél eredményesebbek legyünk.
Valahogy saját magunkat kifelejtjük ebből a képletből.
A testi problémák előbb-utóbb tünetek formájában jelentkeznek. Persze azokat már kénytelenek vagyunk észrevenni – és akkor többnyire már segítséget is kérünk.
A lelki oldal ennél ’trükkösebb’ – általában nem foglalkozunk eleget vele csak akkor, amikor már komolyabb veszélybe kerül a mentális egészségünk. Vagy éppen a párkapcsolatunk, mert például már szinte mindennaposak a veszekedések.
Pedig nem kellene ezeket az utolsó pillanatra hagyni, hiszen mind a testi, mind a lelki egészségünk folyamatos odafigyelést, ’karbantartást’ igényel(ne).
Amikor már baj van
Az öngondoskodás kapcsán is megkülönböztethetünk két, eléggé markánsan elkülönülő típust.
A reaktív gondolkodás azt jelenti, hogy az eseményekre ’reagálunk’, azaz már csak akkor foglalkozunk a dolgokkal amikor bekövetkeztek..
A testi-lelki egészségünkre való odafigyelés szempontjából ez azt jelenti, hogy hajlamosak vagyunk utólag reagálni a dolgokra. Azaz, minden problémánkra legyintünk és a szőnyeg alá söpörjük őket egészen addig, amíg valóban gondot nem jelentenek.
Biztosan te is láttál már nagyon sikeres vállalkozót a kiégés szélén (vagy éppen a kellős közepén), kimerült anyukát vagy önmagát a végsőkig kizsigerelő munkaerőt, akire ’mindig lehet számítani’.
Pedig egészen biztos, hogy a megérzéseink, a belső hangunk jóval hamarabb jelzi, hogy nem jó úton járunk és baj lesz, ha nem húzunk határokat és figyelünk oda jobban magunkra.
Előre gondolkodni – mit jelent proaktívnak lenni?
Ezzel szemben a proaktív gondolkodás azt jelenti, hogy tudatos vagy az öngondoskodásban (is). És persze az élet egyéb területein is.
A saját szükségleteidet nem szorítod háttérbe, nemet mondasz ha kell – akár a szeretteidnek is.
Mersz segítséget kérni még akkor is, ha nem mindenki ért veled egyet abban, hogy ez helyénvaló (például sok neked a házimunka és ’kiszervezed’J).
Odafigyelsz a belső hangodra, a megérzéseidre is – nem beszéled le magad valamiről csak azért, mert lesz, aki nem ért veled egyet.
Eleinte talán ez a nehezebb út – főleg, ha nincs benne gyakorlatod.
Sőt, akkor is, ha olyan családban nőttél fel, ahol csendben tűrni illett, és nem volt szokás sem az érzelmekről beszélni, sem pedig segítséget kérni.
Hosszabb távon azonban megtérül a befektetett energia, hiszen teljesebb, nyugodtabb, magabiztosabb életet élhetsz – azaz egy magasabb életminőségben működhetsz.
Meghúzni a határokat
Miért olyan nehéz meghúzni a határainkat? Egyrészt azért, mert a legtöbbünket kisgyerek korunktól szófogadásra neveltek – arra pedig csak keveseket tanítottak meg, hogy kell és lehet is (és főleg hogyan lehet!) nemet mondani.
Emellett evolúciós oka is van annak, hogy könnyebb igent mondani – hiszen az ember társas lény és ösztönös vágya, hogy szeretve és elfogadva érezze magát. A csoporthoz tartozás pedig akkor tudott megvalósulni, ha elfogadtuk (azaz igent mondtunk) az ottani normákra.
Ezek a magunkkal cipelt ’csomagok’ mind a mai napig megnehezítik, hogy nemet mondjunk és egészséges határokat alakítsunk ki az életünkben, a kapcsolatainkban.
Ahhoz, hogy megértsük, mit is jelentenek és miért fontosak az egészséges határok legjobb, ha elképzelünk egy házat. Legyen ez egy egészen egyszerű ház, aminek négy fala van. Ahogy ez a négy fal összetartja a házat, úgy tartják össze az egészséges határok az életünket. Ahhoz, hogy lelkileg egészségesek maradjunk és az életünk jól és megfelelően tudjon működni fontos, hogy meglegyenek a keretek, legyen egy támogató struktúra, biztos alapok, amelyeken belül szabadon mozoghatunk.
Ez a szabadság pedig azt is jelenti, hogy nemet mondunk bizonyos dolgokra, kevesebbet vállalunk, időt szánunk önmagunkra is. Azaz úgy bánunk magunkkal, ahogy egy kedves ismerőssel tennénk.
Mert valljuk be, sokszor eléggé mostohán, ’rabszolgahajcsár módon’ tudunk bánni saját magunkkal.
Szembemenni a megszokottal
Még akkor is, ha tudod és eldöntöd, hogy odafigyelsz magadra, számtalan nehézséggel találhatod szembe magad.
Először is kifejezetten ijesztő lehet a gondolat, hogy pont az ellenkezőjét tesszük annak, mint amit a társadalom (vagy csak a szűkebb környezetünk) elvárna tőlünk. Sőt, talán a neveltetésünkkel, a sémáinkkal, a beidegződéseinkkel is szembe kell mennünk….
De gondoljuk csak végig, hogy milyen eredménye volt az önmagunkat utolsó helyre soroló gondolkodásmódnak! Stressz, kiégésközeli állapot, túlteljesítés, a kapcsolatok kiüresedése…
És ha mégis engedélyeztél magadnak némi pihenőt, akkor az komoly lelkiismeretfurdalással társul.
Ellenőrizd a töltöttséget
Ha észrevetted, hogy neked is vannak olyan tüneteid, amelyek egyfajta jelzőrendszerként működnek, akkor érdemes odafigyelni rájuk. Amint a legkisebb jelét is érzékeled, hogy lemerülőben van az ’akkumulátorod’ akkor állj meg, tarts pihenőt és tudatosan csökkentsd a teendőidet.
Hidd el, hogy amint elkezdesz bizonyos dolgokra nemet mondani, akkor ezzel helyet csinálsz az életedben olyasminek, ami sokkal előrébb vihet, mint az eddigi ’mindent nekem kell csinálnom, nem számít ha tönkremegyek közben’ gondolkodásmód.
2 hozzászólás on Amikor üzen a lelkünk – a pszichés elfáradásról
Vélemény, hozzászólás?
Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .
„Ahhoz, hogy lelkileg egészségesek maradjunk és az életünk jól és megfelelően tudjon működni fontos, hogy meglegyenek a keretek, legyen egy támogató struktúra, biztos alapok, amelyeken belül szabadon mozoghatunk.”
Ez lenne az alap. De mi van akkor, ha egyáltalán nincs támogató, hanem helyette lehúzó struktúra van? Persze ilyenkor lehetne az a megoldás, hogy hideg fejjel kiradírozzuk a negatív tényezőket az életünkből, ha a magyarázat és az egyeztetés nem vezet célra, kvázi nincs közös út, mert más adott személyek hozzáállása csak hátráltat a cél elérésében. Ez egy roppant nehéz helyzet…
Igen, ez nagyon nehéz és összetett helyzet, mert van, hogy hiába tudjuk, hogy az lenne a legjobb, ha a negatív tényezőket ‘kiradíroznánk’ az életünkből, ez nem egyszerű és nincs is mindig mód rá. Ha egy helyzetből semmiképpen nem tudunk kikerülni, akkor – bár még így is nagyon nehéz – meg kell próbálni átkeretezni a dolgokat, akár külső segítséggel is. Csodát ez sem mindig tesz, ha attól az alaphelyzet megmarad, de valamennyit tud segíteni.