Mindig könnyebb olyannal megosztani a problémánkat, aki hasonló élethelyzetben van. Például mindketten új munkahelyen kezdünk. Vagy egyikünknek sincs kapcsolata és sokkal jobb egy sorstárssal megbeszélni a párkeresés nehézségeit. Jobban esik megosztani a problémákat és rácsodálkozni a hasonlóságokra tudva, hogy a másik is ugyanolyan problémával küzd.
A pszichológia érzelmi tükrözésnek hívja ezt a jelenséget. Eszerint a hasonló problémával küzdők könnyebben átérzik, ‘tükrözik’ egymás hangulatát. Ami nem is meglepő, hiszen megnyugvást és megkönnyebbülést jelent a tudat, hogy ’jé, hát más is küzd hasonló problémával, nem vagyok egyedül, normális, ahogy érzek’.
De tényleg segít-e ha újra és újra átbeszéljük, átrágjuk, minden irányból körüljárjuk a (nagyon hasonló) problémánkat?
Egy csónakban evezünk
Vegyünk példának egy elég gyakori helyzetet, amikor a munkahelyen egyre nehezebben elviselhető a légkör és maga a munka sem az igazi (semmilyen szempontból). Már-már a felmondást fontolgatjuk, amikor egy baráti összejövetelen olyasvalakivel kezdünk el beszélgetni a társaságból, aki pontosan ugyanebben a helyzetben van. Először nagyon örülünk, hogy végre találtunk egy sorstársat. Valakit, aki teljes egészében át tudja érezni, hogy mi a problémánk és nem akar meggyőzni arról, hogy rosszul látjuk a dolgot – hiszen ő is pont ugyanezzel küzd.
Nagyon jó ez a rácsodálkozás és jó tudni azt, hogy valaki teljes mértékben átérzi min megyünk keresztül (és mi is azonosulni tudunk az ő helyzetével). Csakhogy….
Csakhogy (az előző példánál maradva) az egyikünk minden nehézség ellenére optimistán tekint a jövőbe és nem esik kétségbe. Tudja, hogy előbb-utóbb jóra fordul a helyzete és találni fog új lehetőséget. A másik fél viszont elég reménytelennek látja a jövőt. Szorong a munkanélküliségtől, a pénz hiányától, attól, hogy ha talál is új munkát, az a mostaninál is rosszabb lesz. A félelmeit meg is osztja a másikkal, aki természetesen átérzi és megérti azokat.
Viszont hiába jelentettek eleinte megkönnyebbülést ezek a beszélgetések, ahogy halad előre az idő, az addig optimista fél is egyre pesszimistábbá válik. Egyszerre nem tűnik már jó ötletnek a felmondás mert tényleg, ’Mi van, ha a következő csak rosszabb lesz? Vagy egyáltalán nem lesz következő’ ? És hiába volt eleinte bizakodó, egyre inkább kezdi átvenni a másik negatív gondolatait, félelmeit.
Érzelmi tükrözés
Ezzel a két szereplővel az érzelmi tükrözés jelensége történt meg. Nem szándékosan tette egyikük sem, hiszen jó volt megosztani egymással a problémáikat, átérezni a másikét és újra-és újra beszélni róla. Hiszen megnyugtató tudni, hogy nem vagyunk egyedül és más is küzd hasonló érzésekkel.
A gond az említett helyzetben csak az, hogy egy idő után ez nemhogy segített volna, még inkább rontott a helyzeten hiszen a korábban optimmista fél is rosszabb színben kezdte látni a jövőt.
Nem a problémák megosztása és átbeszélése volt a baj itt sem, hiszen az önmagában nagy megönnyebbülést jelenthet. Hanem inkább az, hogy újra és újra csak a negatív dolgok merültek fel a beszélgetésben, a nehézségek, a lehetséges buktatók. Tehát nemhogy a megoldáshoz nem került egyikük sem közelebb, hanem még inkább összezavarodtak. A probléma is egyre nagyobbnak és megoldhatatlanabbnak tűnt.
Ugyanabban a gödörben
Miért van az, hogy sokszor az ’együtt búsulás’ után még rosszabbul érezzük magunkat, mint előtte? Az érzésért az agyunkban lévő úgynevezett tükörneuronok felelősek. Ezek a neuronok segítenek abban, hogy megértsük és el tudjuk képzelni, hogy a másik fél mit érezhet. Azaz az empátia képességéért is felelősek.
Ami egyfelől nagyon jó (és evolúciósan is így vagyunk kódolva, lásd lent* ) de káros hatása is lehet akkor, ha a másik negatív érzései minket is ’lehúznak’ érzelmileg.
Jó vagy rossz hatással vagyunk egymásra?
Először is, nem könnyű észrevenni amikor a sorstársak már nincsenek jó hatással egymásra. Mert eleinte jól tudnak esni a közös nagy beszélgetések, szomorkodások. Egy idő után viszont az egyik fél (vagy talán mindkettő) kezdi azt érezni, hogy ezektől a beszélgetésektől mintha egyre rosszabb lenne a helyzet. Mintha egy helyben toporognának mindketten és egyikük sem tudna semerre sem elmozdulni.
Figyelmeztető jelek
- Újra és újra ugyanazt a problémát beszéljük meg ugyanazzal a barátunkkal (például egyikünknek sincs párja és együtt kesergünk ezen)?
- A beszélgetések után kimerültnek, fáradtnak, enerváltnak érezzük magunkat?
- Azt vesszük észre, hogy a beszélgetések hatására olyasmi miatt is elkezdünk aggódni, ami egyébként eszünkbe sem jutott volna?
- Egy idő után már nehéz különválasztani, hogy eredetileg mi mit éreztünk ezzel az egésszel kapcsolatban és mi volt az, amit a másik ’tett hozzá’?
Mit tehetünk?
- Ilyenkor egy idő után jobb olyasvalakivel beszélgetni, aki teljesen kívülálló és még véletlenül sem küzd hasonló problémával.
- Érdemes őszintén feltárni a másik előtt, amit érzünk – lehet, hogy ő is érzi, hogy valahol elakadt a dolog és már nem épít, hanem csak rombol.
- Figyelemelterelés: foglalkozz olyasmivel ami kikapcsol, ami teljesen más. Lehet az akár sport vagy egy jó film megnézése, esetleg egy utazás.
Nehéz helyzetekben jó érzés tudni, hogy vannak sorstársaink, hogy van olyan, aki ugyanazon megy keresztül, amin mi.
De eljöhet az a pont, amikor ez már nem visz előre és olyankor nagyon fontos, hogy őszinték tudjunk maradni magunkhoz és észrevegyük amikor ’túlérik’ a dolog, és a ‘nagy közös szomorkodások’ már nem segítenek.
*egy kis kitérő: Az érzelmi tükrözés pszichológiai háttere
Gyerekkorunkban sajátítjuk el azt a készséget, hogy mások érzelmeit és gondolatait felismerjük – ez nem egy velünk született képesség. Korai éveinkben alakul ki ez a mentalizációs képesség, amelyet tükrözésnek is neveznek. Ilyenkor az édesanyánk felismeri és visszatükrözi a mi érzelmeinket (például a negatív érzelmi állapotban lévő babának az anyuka visszatükrözi a negatív érzést – mondjuk egy arckifejezéssel). Azaz az édesanyánk átérzi és visszatükrözi a mi hangulatunkat. Mi pedig ennek segítségével tanuljuk meg felismerni a mások (és magunk) érzéseit. És ez a képességünk teszi lehetővé később is, hogy együtt tudjunk érezni másokkal – még ha ez néha a fent leírtakhoz hasonlóan nem is minden esetben van jó hatással ránk.