Mindannyiunknak vannak jobb és rosszabb napjai. Egyik nap bármire képesnek érezzük magunkat, másnap viszont elég egy apróság, hogy kibillentsen az egyensúlyunkból és bizonytalannak, tehetetlennek érezzük magunkat.

Bármennyire is nyugtalanítónak tűnik, az érzéseink ilyesfajta hullámzása egy cseppet sem ritka. Hiszen a saját magunkról alkotott képünket gyakran nem is az befolyásolja ami valójában történik az életünkben. Hanem sokkal inkább az a belső, általában negatív szűrő, amit belső kritikus hangnak szoktak nevezni.

Mi is az a belső kritikus hang pontosan? 

Egy önmagunkkal és másokkal szembeni vélekedés, negatív belső minta, amely felelős azért, ha saját magunkról, a viselkedésünkről a valósághoz képest negatívabban, torzítottan vélekedünk.

 A belső kritikus hangunk önkorlátozó gondolatok, attitűdök és kritikus kérdések formájában is felbukkanhat a gondolataink között.

Honnan ered?

Mindenkinek van belső kritikus hangja ami tulajdonképpen olyan, negatív korai élettapasztalatokon, mások vélekedésén alapul, amelyeket belsővé tettünk. Ezek a tapasztalatok pedig nagymértékben hozzájárultak az identitásunk kialakulásához. 

A korai években kapott szeretet, biztonság és elfogadás erősítik az önbizalmunkat és hozzájárulnak ahhoz, hogy pozitívan vélekedjünk magunkról. Ha viszont fájdalmas, rossz dolgok történnek velünk, akkor természetes önvédelmi mechanizmusként megmagyarázzuk azokat magunknak. Ezt pedig nem tudjuk másképpen megtenni mint úgy, hogy belsővé tesszük a negatív élményeket, azaz saját magunkat is ezen a negatív szűrőn keresztül kezdjük el látni.

Ha a szüleinkkel vagy a hozzánk közel állókkal fájdalmas, rossz tapasztalataink vannak, akkor ezek mind-mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a negatív belső hangunk megerősödjön. Egy elhanyagoló vagy elutasító szülő mellett felnőve úgy érezhetjük, hogy jelentéktelenek vagyunk vagy terhére vagyunk a szüleinknek. Ha gyakran kritizáltak bennünket gyerekkorunkban, akkor pedig könnyen kialakulhat a ’nem vagyok elég jó’ érzése.

Felnőttként pedig belső kritikus hangként hordozzuk magunkkal ezeket az érzéseket. A nehézséget leginkább az jelenti, hogy mivel már egy korai életszakaszban belsővé tettük ezeket a vélekedéseket sokszor meg sem kérdőjelezzük azokat. Ezért igaznak fogadjuk el a magunkkal kapcsolatos negatív gondolatainkat – hiszen az eredőjükkel nem vagyunk tisztában.

Hogyan befolyásolja az életünket?

Nagyon érdekes az a tény, hogy a belső kritikus hangunk amellett, hogy felelős a cselekedeteink és önmagunk megkérdőjelezéséért, trükkös módon időnként arra is képes, hogy megnyugtasson bennünket.

Amikor például szorongunk egy helyzettől, akkor először bekapcsol egy automatikus gondolat. Mely szerint erre nem vagyunk alkalmasak, nem tudjuk megcsinálni, nincs értelme belekezdeni. Nagy nehezen meggyőzzük magunkat, hogy ez nem igaz és eldöntjük, hogy annak ellenére is belekezdünk abba, amitől tartottunk vagy belemegyünk egy helyzetbe, ami kevésbé komfortos.

Ám ekkor ugyanez a belső kritikus hang elkezd nyugtatgatni is minket, hogy ’lehet, hogy érdemes még várni’ vagy ’majd legközelebb’, esetleg ’semmi baj nincs azzal, ha nem most, hanem majd legközelebb..’.

Azaz először elbizonytalanít, ám amikor végre megpróbálnánk figyelmen kívül hagyni akkor meggyőz arról, hogy jobb, ha marad minden a régiben.

Összefoglalva, ha kisgyermekkorban azt tanuljuk meg magunkról, hogy nem vagyunk elég fontosak vagy szerethetők, akkor ezt a sémát továbbvisszük a későbbi kapcsolatainkba is. Így nagyon érzékennyé válhatunk arra, hogy például mások mit gondolnak rólunk, milyennek látnak minket és a legkisebb negatív visszajelzés is erős érzelmeket válthat ki belőlünk. 

Sőt, sokszor nem is kell negatívnak lennie a visszajelzésnek, elegendő egy apró figyelmetlenség ahhoz, hogy azonnal azt gondoljuk, hogy nem vagyunk elég jók, elég fontosak a másiknak. Ilyenkor bekapcsol a negatív szűrőnk és teljesen figyelmen kívül hagyjuk a lehetséges reális, kevésbé magunkra vonatkoztatott magyarázatokat (például a másik csak fáradt volt).

A tudattalanban működik

A belső kritikus hangunkat nagyon ritkán tudatosítjuk, hiszen pont azért tud akkora hatással lenni az életünkre, mert túlnyomórészt a tudattalanban működik. Nem vagyunk tudatában annak, hogy honnan eredhetnek ezek az érzések és legtöbbször eszünkbe sem jut, hogy megkérdőjelezzük ezeket a gondolatokat.

A fennmaradásukat pedig nagymértékben segíti az úgynevezett megerősítési torzítás, amely azt jelenti, hogy ha valamiről van egy meggyőződésünk, akkor tudattalanul is azokat a helyzeteket keressük, amelyek visszaigazolják azokat.

Hogyan lehet mégis észrevenni, tudatosítani a belső kritikus hangunkat és végül megtörni az ördögi kört?

Az első lépés az, hogy a tudattalanban működő ’belső kritikus hangot’ felismerjük és tudatos szintre kerüljenek ezek a gondolatok, érzések…

Ami annyit jelent, hogy nem tekintjük feltétlenül igaznak ezeket a gondolatokat. Azaz elfogadjuk és tudatosítjuk magunkban, hogy a belső hangunk nem a jelenre adott reflexió, nem egy valós értékelése a helyzetnek. Sokkal inkább régmúlt beidegződések, félelmek bekapcsolása minden olyan helyzetben, amelytől tartunk vagy ami eltér a megszokottól.

Ezután pedig ahelyett, hogy elutasítanánk vagy haragudni kezdenénk a belső kritikus hangunkra elfogadjuk a létezését, hiszen egyszer régebben, egy korábbi életszakaszban ez volt a megküzdésünk eszköze.

Az egészséges önértékelés

Mit is jelent ez? Az önértékelésünk az, ahogyan magunkat látjuk, és elhelyezzük a kapcsolatainkban – azaz meghatározza azt is, amit és ahogyan a bennünket ért tapasztalatokat értékeljük. Így ha például nyitott, úgy nagyjából rendben levőnek tekintjük magunkat, akkor így fogunk a többi emberhez is állni. És ezt a bánásmódot várjuk majd el tőlük is. 

Ez persze nem jelenti azt, hogy innentől kezdve semmilyen kihívás vagy probléma nem fog adódni.Sokkal inkább azt, hogy reálisabban, egészségesebben fogunk hozzájuk állni és önmagunkat sem fogjuk mindenféle negatív jelzővel illetni, ha valami nem úgy sikerül, ahogyaan vártuk magunktól. Ezzel szemben ha gyengének, döntésképtelennek és úgy összességében ’nem rendben levőnek’ látjuk magunkat, akkor bármilyen kihívás elé kerülünk, az első reakciónk az lesz, hogy megijedünk tőle.

Az egészséges énkép magában foglalja azt, hogy:

  • Tisztában vagyunk az erősségeinkkel és a gyengébb oldallal is, elismerjük azt, ha valamiben jók vagyunk de nem ítélkezünk saját magunk felett azért, amiben gyengébbek vagyunk.
  • Képesek vagyunk dönteni – és akármilyennek is bizonyul végül ez a döntés, felelősséget vállalunk érte. 

Hogyan kezdjük el a változást?

A belső kritikus hangunk nem fog egyik napról a másikra eltűnni. Mindaddig, amíg együtt élünk vele meg is keseríthati az életünket – de ha tudatában vagyunk az eredőjének és annak, hogy ez egyfajta a válasz a kora gyerekkorunkban bennünket ért hatásokra akkor valamivel máris könnyebb elfogadni a létezését..

Ha egy nehezebb élethelyzetbe kerülünk, amelyet szeretnénk jól kezelni, akkor az első lépés az lehet, hogy megpróbálunk egy lépést hátrább lépni és távlatból tekinteni a történésekre. Ezután pedig érdemes végiggondolni, hogy mekkora az a része a dolgoknak, amelyet képesek vagyunk befolyásolni, amelyre hatásunk lehet.

Ha idáig eljutottunk, akkor pedig érdemes átfogalmazni az önmagunkkal szembeni elvárásainkat is. Akár fel is tehetjük magunknak a kérdést egy-egy elvárássall kapcsolatban, hogy vajon miért fontos ez nekem? Miért van rá szükségem? Nem lehet-e, hogy csak a belső kritikus hangom kapcsolt be automatikusan?

Érdemes naponta gyakorolni azt, hogy egy lépést hátralépünk és nem fogadjuk el automatikusan az összes gondolatunkat.

A belső kritikus hang már ettől is ’elhalkulhat’, további gyakorlással pedig egyre kisebb szerepet tölt majd be az életünkben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .