Akárhogy is telt az előző év, az új év kezdete mindig valamiféle ’tiszta lapot’ jelent – azaz szeretnénk mindent jobban csinálni, mint tavaly. Ezért gyorsan meg is fogadjuk, hogy mi mindenen változtatunk, de általában ennek a töredékét sem sikerül megvalósítani.
Ha viszont a ‘lassan járj, tovább érsz’ elvét alkalmazva tudatosabban tervezünk, akkor lehet, hogy fokozatosan és nem mindent egyszerre megváltoztatva, de képesek leszünk kitartani a legfontosabb terveink mellett.
A december végi cikkem folytatásában a jövőre (azaz, most már az idei évre:) vonatkozó néhány rövid önismereti feladattal a tudatosabb tervezésben szeretnék segíteni.
1. Életterületek
Nézd végig az életed területeit és mindegyik esetében fogalmazd meg magadnak, hogy melyik az, amit a legproblémásabbnak érzel.
Vizsgáld meg, hogy egy tízes skálán hány pontot adnál magadnak a következő területeken:
Lelki egészség: mennyire tudsz pozitív lenni, hogyan küzdesz meg a nehézségekkel, mennyire vagy hajlamos elkeseredni?
Testi egészség, fittség: alvási szokásaid, mennyire eszel egészségesen, sportolsz-e valamit, hogyan kapcsolódsz ki (kikapcsolódsz-e egyáltalán)?
Pénzügyi helyzet: be tudod-e osztani a pénzedet, mennyire tudsz előre tervezni, hajlamos vagy- e a túlköltekezésre?
Társasági élet: a kapcsolatod a barátaiddal, a családoddal, kollégákkal. Mennyire fontosak ezek neked? Mennyire tudod őket fenntartani?
Munka/hivatás: mennyire érzed magad produktívnak? mennyire vagy elégedett a helyzeteddel? Elégedettséggel tölt-e el az, amit csinálsz?
Otthonod/környezeted: komfortosnak érzed-e azt a közeget, amelyben élsz? Szeretsz-e hazamenni? Rendet és tisztaságot tartasz-e otthon?
Kikapcsolódás: hobbik, ’lazulás’, chill – jelen vannak- e az életedben? Személyes fejlődés: mennyire tudod ezt a jelenlegi helyzetedben megvalósítani?
Ezután válaszd ki azt a két területet, amelyeken leginkább szeretnél változtatni! Tedd fel magadnak a kérdést: hogyan lehetne egy apró lépést tenni a változás irányába?
Tervezéssel kapcsolatos segítséget ebben a cikkben is találsz: Vision Board készítése
2. Milyen kérdéseket teszel fel magadnak?
Hiába vannak nagy terveink, szépen felépített haladási ütemünk óhatatlan, hogy időnként kudarcaink, elakadásaink legyenek. Vagy egész egyszerűen csak ne úgy sikerüljön egy nap/hét/hónap, ahogy elterveztük.
Az alábbi gyakorlattal egy kis muníciót szeretnék adni, amely segít abban, hogy tudatosan készülj ezekre a bukkanókra.
Amikor elakadunk valamilyen élethelyzetben, akkor az első (ösztönös) reakciónk az, hogy feltesszük magunknak a kérdést:
- Miért pont velem történik ez?
- Mi lehet a baj velem, hogy ilyen helyzetbe kerültem?
- Miért nem tudok jobban bízni magamban?
Ezek a kérdések általában csak arra jók, hogy még rosszabbul érezzük magunkat – sokszor a továbblépést is akadályozva.
Ehelyett érdemes előremutató, a megoldásra fókuszáló kérdéseket feltenni, például (ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy időnként nem érdemes a mélyére ásni a problémáinknak és kideríteni, hogy mi az eredőjük és a kiváltó okuk):
- Mit tehetnék, hogy kikerüljek ebből a helyzetből?
- Mi az az EGYETLEN, APRÓ LÉPÉS, amit akár már ma megtehetnék?
- Mit kellene tennem, hogy jobban bízzak magamban?
Érdemes megvizsgálni, végiggondolni, hogy milyen kérdéseket teszel fel magadnak, amikor egy-egy nehezebb élethelyzetbe kerülsz.
Hogyan tudnád átfogalmazni azokat úgy, hogy kicsit előremutatóbbak, pozitívabbak, a változásra fókuszálók legyenek?
3. Hogyan kezeld a félelmeket és a belső kritikus hangodat?
Sokat segít a tudatosításban, és a változtatásban is, ha felismerjük honnan erednek a negatív gondolataink és azt, hogy a belső kritikusunk ‘kinek a hangján’ szólal meg bennünk.
Emellett fontos lépés az is, hogy ha észreveszed, hogy szemrehányást teszel magadnak, kritizálod magad vagy nem mersz valamibe belevágni, akkor tudatosítsd, hogy most csak a félelem és a belső kritikus hangod ‘beszélt belőled’.
Érdemes kipróbálni az alábbi nagyon egyszerű, GONDOLATSTOP módszert.
Bármikor ha felmerül benned egy-egy negatív gondolat, vagy elkezded magad kritizálni, akkor gondolatban képzelj el egy stoptáblát, amit a negatív gondolataid útjába állítasz.
Minél részletesebben képzeled el a stoptáblát (milyen színű, mekkora, minden apró részletet vizualizálj – ez nagyon fontos!!!) annál hatékonyabb lesz a gyakorlat!
Pár nap múlva (vagy akár már ma este) gondold végig: hányszor kellett alkalmaznod a módszert?
Tervezéssel kapcsolatban az alábbi cikkek is hasznosak lehetnek: