“Amikor azt gondolod, hogy már minden lehetőséget kimerítettél, még mindig van legalább egy.”
Edison
Legyen szó akár arról, hogy állást változtass vagy saját vállakozásba kezdj, esetleg elfogadj vagy éppen elutasíts egy felkínált pozíciót előfordulhat, hogy annyira félsz az ismeretlentől, hogy egész egyszerűen nem mersz lépni….
Bár nagyon szeretnéd megtenni azt a lépést – mégis annyira félsz attól, hogy nem sikerül, hogy végül meg sem mered próbálni? Vagy arra gondolsz, hogy ’túl nagy falat’ az neked, amit kitaláltál és erőfeszítéseket sem teszel azért, hogy elérd? És végül beéred egy félmegoldással, amiben biztosra mehetsz.
Semmi rossz nincs abban, ha félünk a kudarctól és nem szeretünk hibázni. Hiszen milyen jó lenne, ha mindig minden sikerülne, és nem kellene senkinek sem magyarázgatni, hogy miért nem jön össze valami. Azt gondolhatjuk, hogy ha hibázunk akkor azzal azt is kockáztatjuk, hogy mindenki rájöhet, nem is vagyunk olyan okosak/szépek/tehetségesek, stb., mint amilyennek szeretnénk, ha látnának minket. 🙂
De sajnos nagyon úgy tűnik, hogy az életre nincsenek garanciák és csak az nem hibázik időnként, aki egyáltalán nem is próbálkozik. Probléma csak akkor lesz, ha a kudarctól való félelem olyan mértékűvé válik, hogy emiatt egy idő után egy helyben toporgunk, és nem halad semerre az életünk.
Van, akinél az első kudarc (például nem veszik fel egy állásra vagy nem sikerül a felvételi az egyetemre) elég ahhoz, hogy visszahúzódjon a csigaházába. És vannak olyanok is, akik eleve meg sem próbálnak semmit, ami más lenne, mint az eddig bejáratott, már működő kis életük – egyszóval csak a biztosra mennek.
Vagy sikeresnek, elégedettnek tűnő emberekkel egy kicsit többet beszélgetve kiderül, hogy valójában ők is nagyon félnek, annyira, hogy emiatt hagytak/hagynak ki lehetőségeket, szalasztanak el jónak tűnő ajánlatokat. Egyszerűen azért, mert a gondolat, hogy „Mi lesz ha nem sikerül?” az adott helyzetben minden másnál erősebb.
A kudarctól való félelmet néha nem is olyan könnyű felismerni, hiszen sokféleképpen megnyilvánulhat,, és egészen furcsa módokon tudja álcázni magát.
Mégis, miről ismerhető fel?
1.Olyan helyzetet teremtesz, amelyben egyszerűen lehetetlenné válik, hogy megcsináld, amit elterveztél – más szóval folyamatosan keresztbe teszel magadnak.
- Például úgy érzed, hogy muszáj most azonnal kitakarítanod a lakást a „pincétől a padlásig”, pedig tudod, hogy készülnöd kellene egy fontos vizsgára/állásinterjúra/megbeszélésre – ilyenkor ha mégsem sikerül az igazából nem is a te hibád és azt lehet mondani, hogy : de hát annyi dolgom volt!
- Vagy fontos megbeszélésre kell menned és tényleg időben oda kellene érni, de addig-addig készülődsz, amíg lekésed a buszt. Persze nem te kapod meg az állást, de ilyenkor már nyugodtan széttárhatod a kezedet és a közlekedést okolhatod miatta. 🙂
A közös pont mindkét esetben, hogy nem magadat, hanem a körülményeket, az egyéb halaszthatatlan teendőidet lehet hibáztatni, és nem neked kell a kudarccal szembesülni…
Ezt a típusú viselkedést hívják önszabotázsnak, ami tulajdonképpen azt jelenti, hogy folyamatosan „keresztbe teszel” magadnak, azaz olyan körülményeket teremtesz, amiben szinte lehetetlenné válik, hogy sikerüljön, amit elterveztél. Viszont így már könnyebben megmagyarázható a kudarc (ami ilyenkor valójában már nem is az, csak a körülmények szerencsétlen egybeesése :-), és nem magadat kell hibáztatnod miatta.
Mert ha megpróbálod és mégsem sikerül, akkor amellett, hogy elkeseredsz, még mások előtt is – akikről esetleg tudod, hogy hittek benned és sokat vártak tőled – magyarázkodni kell, ami kellemetlen és elkeserítő tud lenni.
2. Ha egy nehezebbnek tűnő helyzettel kapcsolatban sűrűn eszedbe jut, hogy:
- mit fognak gondolni mások, ha nem sikerül?
- ha nem sikerül, akkor nem is fognak szeretni a barátaim/családom/kollágáim, stb.;
- ha nem sikerül, akkor kiderül, hogy nem is vagyok olyan okos, sőt, nem is vagyok okos 🙂 ;
- és ha nem sikerül, akkor később kétszer is meggondolom, hogy megpróbáljam-e újra…
3. Vagy ha ezeket a mondatokat akár te is mondhattad volna:
- ÁÁ, igazából nem is nagyon hiszem, hogy sikerülhet, alig készültem rá, így nincs is esélyem (és ez a legváltozatosabb helyzetekben jelentkezhet, egy dolgozatírástól kezdve egy állásinterjún át egészen egy tárgyalásig…).
Azaz eleve alacsonyabbra teszed az elvárásokat, hiszen ezzel egyrészt szeretnéd megóvni magadat a csalódástól, másrészt pedig szeretnéd megelőzni, hogy a többiek túl sokat várjanak tőled.
- „Most valahogy nem is érzem jól magam, az indulás előtt egy órával olyan fejfájás kapott el, hogy nem tudok elmenni erre az interjúra/versenyre/vizsgára….”
Ha gyakran közbejön a fentiekhez ’utolsó pillanatos’ dolog, akkor elkezdhetsz gyanakodni…
De a kudarc természetesen az élet része és csak az nem hibázik, aki egyáltalán nem is próbálkozik.
Itt olvashatsz arról, hogy miért ne keseredj el és mit tegyél akkor, ha veled is előfordul időnként (ami mindenkivel :-)) , hogy eltervezel valamit és mégsem jön össze a dolog. A kudarctól való félelemről pedig itt olvashatsz:https://pszichologus.mrazkata.com/a-kudarctol-valo-felelem-pszichologiaja/