Talán a január az a hónap, amit legkevesebben szeretnek – az ünnepek, melyek kicsit feledtették a téli sötétséget és az időnként lehangoló időjárást, véget értek. A hideg, a sötét és a tél viszont maradt, és egy-két hónapig még velünk is lesz.

Január lélektanilag a befelé fordulás, a lelki erőgyűjtés időszaka. Hiába hosszabbodnak lassanként a nappalok, mégis meghatározó a sötétség, a színtelenség, a napok pedig szinte  végtelennek tűnnek. Éppen ezért ez a hónap a próbája annak, hogy mennyire vagyunk képesek otthont találni a belső világunkban akkor, amikor a külső világ szinte mozdulatlan és látszólag alszik.

Ellentétben a decemberrel, januárban nincs mit várni, hosszú a hónap, messze még a tavasz. Ráadásul január 21-e ’hivatalosan’ is az év legszomorúbb napja – így hát nem csoda, ha sokakat érint az úgynevezett ’januári lehangoltság’. Az esetek többségében ez egy átmeneti állapot és ha hamarabb nem, az első tavaszi napsugarak megjelenésével el is múlik. Nem lehetne-e mégis valamit tenni, hogy jobb legyen a január, hogy lehessen mit várni és egy kicsit könnyebb legyen ez a hosszú (és többnyire eseménytelen) hónap?

A következőkben néhány tippet szeretnék adni a január tartalmasabbá tételére és a lehangoltság leküzdésére.

Hangulatjavítók januárra

Sötét és, hideg van, sokszor esik az eső is…Még akkor is nehéz rávennünk magunkat arra, hogy kimenjünk ha egyébként szeretünk kimozdulni.

Nem is kell ezt feltétlenül erőltetni, helyette érdemes a bent töltött időt minél tartalmasabbá tenni. Persze ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy minden percedet úgymond ’értelmesen’ kell eltöltened…Ha téged kikapcsol, akkor bekuckózva sorozatot is nézhetsz. De jó alkalom ez az időszak a karácsonyra kapott könyvek elolvasására vagy arra is, hogy a délutánt minden lelkiismeretfurdalás nélkül egy bögre forró csoki és egy jó film társaságában töltsd el.

Ha pedig olyan típus vagy, aki szeret célokat kitűzni maga elé, akkor a januári délutánok nagyon jó alkalmak adhatnak erre is. Megtervezheted a következő évedet, és ha például vállalkozóként jelen vagy valamelyik közösségi média oldalon, akkor az ottani posztjaidat is végiggondolhatod-tervezgetheted ezeken a (végtelennek tűnő) napokon.

Vagy éppen csatlakozhatsz különböző kihívásokhoz, akár otthoni testmozgással, egészséges életmóddal vagy valamilyen más, téged érdeklő témával kapcsolatban. De hallgathatsz podcasteket, rengeteg témában elérhetők már és remek kikapcsolódást, mindamellett igényes tartalmat kínálnak. 

Tegyél az egészségedért

A januári eseménytelen napok arra is jók, hogy beütemezz bizonyos szűrővizsgálatokat. Így ha valamin változtatni kell, azt időben elkezdheted, ha pedig minden rendben, akkor nyugodtan készülhetsz a tavaszra.

A karácsonyi nagy családi összejövetelek, vendégségek lecsengésével végre elkezdhetsz egészségesebben élni – lehet, hogy éppen ez az, amin változtatni szeretnél. 

Sokszor ismételt tény (de nem lehet elégszer hangsúlyozni:), hogy a vízivás milyen jót tesz a szervezetünknek. Ha úgy látod, hogy nem iszol elég vizet, akkor például lehet a januári kihívásod az is, hogy ’minden nap megiszom másfél liter ásványvizet’. Hiszen a testünk hetven százalékban vízből áll, mégis hajlamosak vagyunk egész egyszerűen elfelejtkezni erről – holott az agyműködésünktől elkezdve mindenre hatással van az, amennyi vizet iszunk.

Ha teheted, a hideg idő ellenére is menj ki a természetbe, frissülj fel, sétálj vagy sportolj – amellett, hogy feltölt, az új ötletek is könnyebben jönnek majd.

Mit tehetsz a januári lehangoltság, kedvetlenség ellen?

1. Lelki erőgyűjtés és befelé figyelés

A január dermedtsége és a lassan múló napok alkalmat adnak arra, hogy igazán odafigyeljünk magunkra, és a decemberi rohanás után egy kicsit lelassuljunk.

Ilyenkor érdemes végiggondolni, lezárni, értékelni az elmúlt évet (ami megint nem volt a legkönnyebb évünk…) – és ebben a külső csönd sokat segít. Emellett már előre is tekinthetünk, tervezhetünk az előttünk álló évre.

Akár egyfajta értékelést, visszaemlékezést is írhatsz az elmúlt évedről, az elért sikerekről, a kudarcokról, arról, hogyan élted meg az elmúlt tizenkét hónapot.

Segíthet a következő év megtervezésében, ha minél részletesebben elképzeled a vágyott eredményt – ebben segíthet a Vision Board készítéséről írt cikkem is – ha érdekel, itt elolvashatod.

Emellett érdemes átgondolnod, hogy:

  • Mi volt az az egy-két dolog, ami előrevitt az elmúlt évben?
  • Mi az, ami hátráltatott, amit el kellene engedned (vagy már elengedtél)?
  • Mit tudsz az elmúlt évből hasznosítani, akár továbbvinni az ideibe?
  • Mi az, amit el kellene hagynod, amin változtatnod kellene?

Ezek a kérdések segítenek ráhangolódni a változásra, segítenek tisztábban látni, mi az, ami működik és mi az, amin ideje lenne túllépned.

Régi igazság és talán te is halottad már, hogy ahhoz, hogy helyet tudj adni az újnak, el kell engedned a régit!

2. Inspirálódj, éld meg a kreativitásodat

A kreativitást sokan a művészi képességekhez kötik, szerencsére azonban ennél sokkal tágabban értelmezhető. Kreativitásnak tekinthetünk minden, a korábbitól eltérő megoldást, látásmódot, megközelítést – legyen szó az élet bármely területéről.

Ha van olyan hobbid, amivel régóta nem foglalkoztál akkor most vedd elő, nézd meg, hogy örömet okoz-e neked, el tudsz-e benne mélyedni. Akár ki is próbálhatsz valami újat, a lényeg, hogy találj valami olyan tevékenységet, amiben örömet találsz és egyfajta flow-élményt élhetsz át

Az egyensúlyodat hosszabb távon is csak úgy tarthatod fenn, ha a munka és a kötelező elfoglaltságok mellett időt szakítasz a pihenésre, feltöltődésre is.

3. Készülj fel a rendkívüli helyzetekre

Az elmúlt két évben megtanulhattuk, hogy csak a változás biztos – és mire egy-egy helyzethez megtanultuk alkalmazkodni, addigra már szinte meg is változtak a dolgok. 

Éppen ezért érdemes felkészítened magad arra, hogy egyik napról a másikra szükség lehet újratervezésre, újragondolásra. Ehhez pedig nagyon fontos, hogy lelkileg rugalmasak maradjunk és elfogadjuk, hogy vannak dolgok, amelyek egész egyszerűen kívül esnek a kontrollunkon és befolyásolni csak azt tudjuk, ahogyan reagálunk rájuk.

Nem tudjuk még, hogy mit fog hozni ez az év de egyvalami biztos: érdemes lelkileg felkészülni arra, hogy idén is előfordulhatnak váratlan helyzetek.

SAD – a lehangoltság komolyabb problémára is utalhat

Szeretnék abban is segíteni, hogy akit érinthet, az észrevegye, felismerje, hogy a szokásos januári lehangoltsággal küzd, vagy a tünetei inkább szezonális depresszióra utalnak.

Először is azt érdemes tisztázni, hogy ha tartósan kedvetlennek, lehangoltnak érezzük magunkat, akkor a tüneteink komolyabb problémára is utalhatnak. A SAD (angolul Seasonal Affective Disorder) egyfajta szezonális affektív (hangulat) zavart jelent, és biológiai alapjai vannak. Többek között a sötétség hatására a szervezetünk több melatonint termel. Vannak, akik érzékenyebbek a megemelkedett melatonin szintre, és fokozott fáradtságot, kedvetlenséget érezhetnek.

Ezek súlyosbodásakor  és tartós fennállásakor depressziós tünetek jelentkezhetnek – azonban ezek kezeléséhez szakember segítségére van szükség, és többnyire nem elegendő hozzá, ha többet vagy aktívabban pihenünk. Hiszen ilyenkor ok nélkül szomorúnak, lehangoltnak érezhetjük magunkat, és minden kis apróság irritálhat, zavarhat.

A korábban örömet okozó tevékenységekkel szemben közönyt érezhetünk, döntésképtelenné válhatunk és azt vehetjük. észre, hogy a koncentráció is nehezen megy.

Szezonális affektív vagy hangulati zavar akkor áll fenn, ha a tünetek legalább két egymást követő télen fennállnak, ám tavaszra elmúlnak. 

A hangulatzavar tüneteit ez esetben nem külső tényező, stresszor váltja ki (például a karácsonyi ünnepek), hanem a fény hiánya, és az ennek hatására a szervezetünkben bekövetkező változások.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .