’Úgy érzem, nem ott tartok az életemben ahol kellene és ettől depressziósnak érzem magam.’ Sokaktól hallottam már ezt a mondatot hol a magánéletükre, hol pedig a szakmai/munkahelyi előmenetelükre vonatkozóan. Hogyan függ össze a szorongás és a célkitűzés?

Egyáltalán mit is jelent ’nem ott tartani’ ahol szeretnénk? Lehet, hogy a legtöbb esetben azért érezzük így, mert másokhoz hasonlítjuk magunkat vagy mert nem is határozzuk meg pontosan, hogy számunkra mit jelent a haladás.

Mit értünk ’haladás’ alatt?

Ha azt gondolod, hogy nem ott tartasz ahol kellene és szinte állandóan ezen rágódsz, akkor nem is csoda, hogy úgy érzed, elvesztegetted az éveidet és nem úgy kellett volna történnie a dolgoknak, ahogy történtek.

Csakhogy ez így megfogalmazva túlságosan tág, ráadásul azt a veszélyt is magában hordozza, hogy magadat hibáztatod minden olyasmiért amit nem tettél meg, ami másképp történhetett volna , stb.

Éppen ezért érdemes egy kicsit mélyebbre ásni és feltenni magadnak néhány kérdést, amelyek segíthetnek tisztázni, hogy a ’nem ott tartok, ahol kellene’ mit jelent neked pontosan.

  • Azt jelenti, hogy nem érted el egy bizonyos célodat? Ha igen, akkor mi az a cél? próbáld meg minél pontosabban megfogalmazni!
  • Vagy nem olyan pozícióban/munkahelyen/munkakörben dolgozol, ahol szeretnél? Mit szeretnél pontosan? Mi hiányzik a mostani helyzetedből?
  • Esetleg évek óta ugyanott tartasz (erről bővebben itt olvashatsz), minden változatlan a magánéletedben/munkádban, pedig nem ezt szeretnéd? Ha így van, akkor érdemes végiggondolnod, hogy pontosan mi is az, amit szeretnél – és minél pontosabban, konkrétabban megfogalmaznod.

Mindenkinek mást jelent

Minden egyes helyzet más, és mindenki mást ért a haladás hiánya alatt. Az azonban biztos, hogy ha szeretnéd tisztán látni, hogy milyen lépéseket kell tenned ahhoz, hogy a jelenlegi helyzetedből kimozdulj, akkor ehhez pontosan körvonalazni kell a problémát.

Mik azok a dolgok, amelyeket gyakran emlegetünk úgy, mint a ’haladás hiányát’?  Például azt, hogy már évek óta nem sikerül egy működő párkapcsolatot kialakítani. Vagy már évek óta halogatod, hogy saját vállalkozásba kezdj pedig régóta érzed, hogy az lenne a te utad. Esetleg életmódot váltanál, és egy ideje minden lehetséges információt begyűjtöttél azzal kapcsolatban, hogy hogyan is kellene ezt csinálni – elkezdeni mégsem sikerül. Vagy ezek mindegyikében szeretnél fejlődni, de közel sem megy úgy, ahogy szeretnéd.

Amikor pedig elővesznek az ilyen gondolatok, akkor hajlamos vagy csak az ellenpéldákat észrevenni magad körül…Például azokat az embereket, akiknek ezek közül valamelyik vagy éppen mindegyik megvan már….Ettől pedig úgy tűnik, mintha mindenki előbbre tartana, mint te.

Ha mindig másokhoz hasonlítgatod magad akkor ennek lelki hátteréről és arról, hogy mit tehetsz ellene itt olvashatsz. 

A célok eléréséről

Mi emberek valahogy úgy vagyunk ’kódolva’, hogy szeretünk célokat kitűzni magunk elé és a boldogságunkat, önértékelésünket, önbizalmunkat ezeknek  céloknak az eléréséhez kötjük. Ezzel csak az a baj, hogy ha a célokat nem sikerül (vagy nem időre sikerül) teljesíteni, akkor hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy semmit sem érünk.

Persze semmi baj sincs azzal, ha célokat tűzünk ki magunk elé és megpróbáljuk megvalósítani azokat. Sőt, nagyon jó érzés tud lenni ha valamit sikerül elérni, például végre megkapjuk azt az állást, amire vágytunk. Ilyenkor egészen addig tart az ezt követő boldogság és eufória amíg ki nem tűzzük magunk elé a következő mérföldkövet, megvalósítandó célt. Mert vannak olyan célok, amelyeket ha elérünk akkor úgy érezhetjük, hogy tényleg révbe értünk ( például saját otthon megteremtése vagy diploma szerzése) – de a célok többsége nem ilyen.

Hanem sokkal inkább úgy működnek, hogy amint elértük őket, már lebeg is a szemünk előtt a következő cél. Nem beszélve arról, hogy bizonyos dolgok egyik napról a másikra megváltozhatnak – például egy munkahelyi pozíció. Ilyenkor nagyon veszélyes , ha az önbecsülésünket ennek a célnak az eléréséhez kötjük.

Ha megváltozik a helyzet

Mi történik akkor, ha a nagy nehezen megvalósított dolgokat egyik pillanatról a másikra felülírja az élet? Van, aki depressziós lesz tőle mert mindig is a teljesítményéhez kötötte az önértékelését. Ha pedig azt valami megkérdőjelezi, esetleg megváltozik a helyzet, akkor önmagát is értéktelennek kezdi látni.

Vagyis annak ellenére, hogy valaki látszólag elégedettnek tűnik, mert megvalósította a céljait mélyen belül lehet, hogy elégedetlennek vagy üresnek érzi magát. Esetleg úgy gondolja, hogy ez még nem elég vagy nem itt kellene tartania.

Mit tehetek, ha úgy érzem ’nem haladok úgy, ahogy kellene’?

Semmiképp sem az a megoldás, hogy ne tűzzünk ki magunk elé célokat, hiszen a célkitűzés-és megvalósítás fontos része az életnek. Segít abban, hogy fejlődjünk, tanuljunk, megtapasztaljuk hol húzódnak a határaink és mire vagyunk képesek.

Azaz amikor azt érezzük, hogy nem ott tartunk, ahol kellene akkor nem feltétlenül a haladás hiánya az igazi probléma. Hanem sokkal inkább az, hogy a célok kitűzésénél és a ’haladás’ meghatározásánál őszinték legyünk magunkhoz. Azaz olyan célokat jelöljünk ki, amelyeket valóban sajátunknak érzünk.

Érdemes feltenni magunknak a következő kérdéseket:

Kiindulópont: van valami az életemben, amit nem sikerült eddig megvalósítanom, de szeretném. Nevezzük ezt célnak.

  1. Mit várok attól, ha teljesítem/elérem ezt a célt? Hogyan érezném magam tőle?
  2. Miért nem tudom most megvalósítani? Mi akadályoz meg benne?
  3. Most gondolj arra az érzésre, amit a cél elérése adna. Hogyan érhetnéd el, hogy már most úgy érezd magad? Elképzelhető, hogy akár már most is tudsz olyan körülményeket teremteni az életedben, amitől így érzed magad?

Lehet például, hogy az érzés amire vágysz az, hogy bízni tudj magadban. Lehet, hogy szabadabban szeretnél élni. Vagy azt szeretnéd, ha mások elismernének. Gondolj bele abba is, hogy biztosan csak azon az egy módon tudod azt megvalósítani, ha azt a bizonyos ’célt’ eléred? Nem lehet, hogy már most, a jelenlegi életedben is meg tudod találni ezt az érzést?

Mit vársz a céljaid elérésétől?

  • Önbizalmat?
  • Azt, hogy értékesebbnek érezd magad?
  • Szeretnéd ha mások jobban odafigyelnének rád?
  • Szabadabb életre vágysz?
  • Boldogabb szeretnél lenni? Mit jelent számodra a boldogság?

Bármi is legyen az amire vágysz, tartósan csak akkor fogod tudni jól érezni magad, ha ezeknek az érzéseknek egy részét már most, a jelenlegi helyzetedben képes vagy érezni.

Azaz:

  • ha boldogabb szeretnél lenni, akkor először azt érdemes megtanulnod, hogyan vedd észre a pozitívumokat, a jó dolgokat az apróságokban, a mindennapi élethelyzetekben is;
  • ha az önbizalommal állsz hadilábon, akkor a kisebb sikereid értékelése, a komfortzónádból való fokozatos kimozdulás már most sokat segíthet;
  • ha pedig szeretnéd, hogy mások jobban odafigyeljenek rád, akkor először neked kell tiszteletben tartanod a saját igényeidet.

Ez persze nem azt jelenti, hogy bele se kezdj a céljaid megvalósításába és mostantól ne is akarj fejlődni. Hanem csak azt, hogy a célok kitűzése mellett vedd észre, hogy nem azok megvalósításától függ a boldogságod és a haladásod. Hanem sokkal inkább attól, hogy azokat az érzéseket amelyekre vágysz mennyire vagy képes a) tudatosítani magadban és b) észrevenni, hogy egy részüket már most, a mindennapokban meg tudod valósítani.

Ha nem tudod pontosan, hogy mit szeretnél és hol vannak elakadásaid, akkor érdemes időt szánni arra, hogy az önismereteden dolgozz! Ebben szeretnék segítséget nyújtani neked az alábbi online tanfolyammal: Légy egy jobb önmagad online tanfolyam

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .