Nagyon szeretem az alábbi idézetet. Szépen összefoglalja, hogy milyen nehéz, hosszú és rögös az önismeret útja😊 . Bár talán teljesen megismerni önmagunkat lehetetlen, hiszen sokszor meglepjük magunkat is egy-egy tettünkkel, reakciónkkal…

„Bekötött szemmel kelünk át a jelenen. (…) Csak később, amikor a kötést levesszük, és szemügyre vesszük a múltat, csak akkor eszmélünk rá, mit éltünk át valójában, és akkor értjük meg a történtek jelentését.”

-Kundera-

Amikor valami nincs rendben az életünkben akkor lehet, hogy az első nagy felismerés hatására el is kezdünk bizonyos dolgokat más szemszögből megvizsgálni, vagy  változtatunk a szokásainkon. De még így is vannak rosszabb napok, amikor sokkal könnyebb lenne hagyni az egészet és a megszokott, nem biztos, hogy mindig jó de kényelmes(nek tűnő) életünket élni tovább.

Nagyon nehéz kitartani és végigjárni az önismeret hosszú útját, ami óhatatlanul is a komfortzónánk elhagyásával jár. 

Hosszabb távon viszont megtérül a befektetett energia..

Szeretném veletek megosztani egy olyan kliensem tapasztalatait, aki több csalódás és rossz tapasztalat után tudatos és kitartó önismeret fejlesztésbe kezdett. Egyáltalán nem volt könnyű dolga, sőt: sokszor közel állt ahhoz, hogy feladja és visszatérjen a megszokott, már bejáratott életéhez.

Az első találkozásunkkor – annak ellenére, hogy érezte, változtatnia kell – tele volt ellenállással.. Volt egy elképzelése arról, hogy milyennek kellene lennie az életének és tudta azt is, hogy az , ahogyan akkor élt nagyon messze van attól – mégsem volt ereje változtatni. 

Hiszen egy csomó mindennel kellett szembenéznie a saját életében, amit mindaddig szőnyeg alá söpört. Ez pedig nagyon fájdalmas is tud lenni. Nem csoda, hogy a legtöbb ember – még ha meg is van az elhatározás – már valahol az elején feladja az egészet.

Ő viszont kitartott : nyitott volt a ’nagy találkozásra önmagával’, sikerült elvárásoktól mentesen tekinteni az életére, így más szemszögből is rá tudott nézni a problémáira. Tisztában volt azzal, hogy a megfelelő önismeret kialakítása nem mindig ’fáklyásmenet’, hanem bizony fájdalmas felismerésekkel is járhat.

Ezzel az elhatározással kezdődött el a változás, és a vele való beszélgetések igazán inspirálóak voltak számomra is. Megerősítettek abban, hogy érdemes kitartani, továbbmenni az úton akkor is, ha néha legszívesebben visszafordulnánk.

Megkértem, hogy néhány pontban szedjük össze milyen változásokat, pozitív fejleményeket hozott neki ez az időszak. A következőkben az ő tapasztalatait, felismeréseit szeretném megosztani veletek.

6 eredmény, amit az önismeret fejlesztésétől remélhetsz:)
1. Nem akarsz mindenkinek megfelelni

Amint elkezded megismerni és elfogadni önmagad, már nem akarsz annyira megfelelni másoknak. Ahelyett, hogy azon töprengnél ki mit gondol rólad, a saját utadat kezded járni. Észreveszed majd, hogy egyre kevesebb ’szabad vegyértéked’ marad arra, hogy megpróbáld kitalálni, vajon mások mit várnak/várnának tőled..

Egész egyszerűen azért sem marad erre kapacitásod mert azt az energiát, amit eddig (teljesen feleslegesen) arra pazaroltál, hogy másoknak megfelelj, most végre magadra fordítod. Ennek az új gondolkodásmódnak köszönöhetően pedig szép lassan, lépésről lépésre haladva végre azt életet élheted, amit valójában szeretnél.

Persze számolni kell azzal, hogy mindig lesz olyan, akinek ez nem fog tetszeni. 

Előfordulhat, hogy – főleg ha közeli barátról vagy családtagról van szó – a régi reflexek eleinte működnek majd, és időről-időre megint kényszert érezhetsz, hogy nekik megfelelj. Érdemes ezeket a pillanatokat észrevenni és tudatosítani magadban. Akár azon az áron is érdemes megetnni, hogy néhány kapcsolat, barátság, ismeretség próbára tétetik majd egy-egy ilyen helyzetben..

Próbáld ki az alábbi gyakorlatot!

Ezekhez a megtorpanásokhoz ajánlok egy egyszerű kis önismeret fejlesztő gyakorlatot: próbáld meg elképzelni az életedet öt vagy tíz év múlva. És tedd fel magadnak a kérdést, hogy vajon az az út vezet inkább oda, amelyen most elindultál vagy az, ha visszatérsz a régihez? És a válaszod segít majd abban, hogy kitarts akkor is, ha a benned és körülötted elindult változás nem feltétlenül találkozik mindenki helyeslésével.  

2. Néhány kapcsolatodnak óhatatlanul vége szakad

Ez sajnos elkerülhetetlen.

Hiszen eddig bizonyos kapcsolataid azért működtek, mert megpróbáltál megfelelni másoknak, úgy viselkedtél ahogy elvárták tőled. Lehet, hogy látszólag apró dolgokban történik változás: például az egyik barátoddal eddig sosem lehetett előre megbeszélni a találkozót, mert amolyan ’utolsó pillanatos ember’ volt.. Te pedig alkalmazkodtál hozzá, hiszen szeretted a társaságát és úgy voltál vele, hogy végülis neked belefér… Néha viszont kellemetlen volt, hogy nem tudtál előre tervezni vagy bizonyos programokat ’lebegtetett’ aztán nem lett belőlük semmi. Vagy ha lett is csak akkor, ha te az utolsó pillanatban rugalmasan tudtál alkalmazkodni hozzá… Persze nem azt mondom, hogy nem kell némi rugalmasság és hogy nem működhetnek így is barátságok, de ha téged zavar, akkor szabad, hogy zavarjon :-).

Most viszont rájöttél, hogy ez neked így nem jó és nem így képzeled el a kapcsolatot (legyen az baráti- vagy párkapcsolat).

Amint változtatsz ezen – vagyis nem ugrasz mindig amikor a másik ráér és megkéred, hogy előre tervezzétek meg a találkozó időpontját – előfordulhat, hogy a kapcsolat ebben az új felállásban már nem tud működni.

Új kihívásokat keresel

Az is lehet, hogy egész egyszerűen csak találsz magadnak egy új elfoglaltságot, például úgy döntesz, hogy elindulsz egyedül egy hosszabb utazásra. Vagy éppen felmondasz a munkahelyeden és teljesen mást kezdesz csinálni – ezt pedig nem mindegyik ismerősöd fogja helyeselni. Csakhogy neked is egy életed van. És ha nem is kíséri minden döntésedet általános helyeslés, attól még nem érdemes lemondani olyasmiről, ami egyébként fontos neked.

Tudom-tudom, ez nem könnyű… Hiszen mindannyian vágyunk arra, hogy elfogadjanak, szeressenek minket. De bármennyire is szeretet-és elfogadásfüggők vagyunk, akkor sem tudunk 0-24 órában mindenkinek megfelelni. Ha ezzel próbálkozunk az olyan, mintha egy feneketlen zsákba pakolásznánk folyamatosan.

Szóval amikor tudatosan változtatsz az életeden akkor készülj fel arra is, hogy lesznek kapcsolataid amelyek nem élik túl ezt az időszakot. Helyettük azonban bőven kárpótol majd, hogy végre a valós igényeidnek megfelelő életet élsz.

3. Az önismeret fejlesztésével képes leszel jobban kijelölni a határaidat

„Arra kérdésre, hogy mi van meg magában vagy mi nincs, arra Önnek kell megtalálnia a választ. Hogy mire képes és mire nem. Hogy hol vannak a valós határai. Vonatkoztasson el mindentől, mindenkitől.”

-Terápia c. sorozat-

Eddig talán azt sem tudtad pontosan, hogy hol vannak ezek a határok. Vagy vannak-e egyáltalán. Pedig ez lesz az egyik első pozitív hozadéka annak, ha elkezded megismerni önmagad és annak megfelelően kezdesz élni. Végre nem fogsz félni attól, hogy nemet mondj bizonyos helyzetekre. Nem fogsz minden alkalommal mentegetőzni sem, vagy elnézést kérni amikor valamiről nem úgy gondolkodsz, mint ahogy azt esetleg elvárnák tőled.  

Hiszen biztosan előfordultak eddig is olyan helyzetek amikor érezted, hogy valami nincs rendben..Mégsem mertél komolyabban belegondolni, hogy valójában mi is az, ami zavar.

Korábban benne maradtál kellemetlen szituációkban

Vagy észrevetted, hogy nem érzed jól magad egy szituációban és nem tetszik ahogy a másik bánik veled. Mégsem tudtad magadnak sem megfogalmazni, hogy mi a probléma. Esetleg mindent ráhagytál a másikra. És volt, aki ezt kihasználta. A te időddel játszott, nem kért bocsánatot és elfogadta amit adni tudtál, akkor viszont nem volt ott, amikor neked lett volna rá szükséged. Bizonyos emberek pedig úgy jöttek-mentek ki-be az életedből, ahogy kedvük tartotta, mert hagytad nekik.

Amint elkezded fokozatosan felismerni, hogy mi az , ami neked megfelel onnantól kezdve egyre inkább ki mersz majd mondani dolgokat. Nemcsak másoknak, hanem magadnak is. 

Az önismeret fejlődésével felismered a saját értékeidet és ki tudsz alakítani reális elvárásokat és határokat.  Ha pedig ezeket valaki  nem tartja tiszteletben vagy nem úgy bánik veled, ahogyan szeretnéd akkor ezt a tudtára is mered adni, mersz érte akár szólni is. Ahogy az önbecsülésed egyre inkább kezd helyrejönni, attól kezdve egyre kevésbé engeded meg, hogy valaki méltatlanul bánjon veled.

4. Már nem érzed úgy, hogy folyton védekezned és magyarázkodnod kell

Önismeret
A magad útját járod

Akármiben és akárhogyan hozunk meg egy döntést, az önmagában attól értékes lesz, hogy meghoztuk és kitartunk mellette. Az adja az értékét, hogy ez a mi saját, nem külső nyomásra hanem belső elhatározásból és meggyőződésből meghozott döntésünk. Érdemes megállni egy pillanatra és  – főleg a nehezebb pillanatokban – örülni annak, hogy megtettük az első (második, sokadik) lépést.

Ahogy ez a kliensem haladt előre az önismeret útján és vissza-visszanézett arra ahogy korábban élt meglepődött, hogy mennyi időt töltött azzal, hogy mentegetőzzön a döntéseiért. Ráadásul régebben gyakran érezte úgy, hogy magyarázkodnia kell valamiért. Bármit tett vagy gondolt úgy érezte, meg kell indokolnia ezt másoknak – még akkor is, ha ezt egyáltalán nem is várták el tőle. Mindezt csak azért, mert nem merte felvállalni a döntéseit úgy, ahogy voltak, megkockáztatva, hogy nem mindenkinek lesznek kedvére valók.

Amikor elkezdte megérteni, hogy melyik döntését miért hozta, onnantól kezdve többé már nem érezte úgy, hogy magyarázkodnia kellene, egyszerűen nem volt szüksége rá. Az a tudat, hogy a saját útját járja megadta neki azt az önbizalmat, amellyel már azt is el tudta fogadni, hogy mindig lesznek olyanok, akik nem fognak minden lépésével egyetérteni.

5. Rájössz mi az, ami igazán fontos neked

Ez talán az egyik  legjobb az önismeretben😊 Azzal kezded, hogy felteszel magadnak néhány fontos kérdést: Mi az, ami fontos nekem? Mi az, ami nem fér bele az értékrendembe? Milyen tulajdonságokat keresek egy barátban? Milyeneket a partneremben? Mik a céljaim? Mennyire fontosak ezek nekem?

Elsőre talán nem tűnnek nehéznek  – de azért ha komolyabban elgondolkodsz rajtuk akkor látni fogod, hogy azért nem is annyira egyszerűek…Hiszen a többségünknek vannak bizonyos idealizált elvárásai amelyek jól hangazanak ugyan, de a való életben már nem is olyan könnyű alkalmazni őket.

Nézzünk meg egy példát: Kreativitás vagy stabilitás

Sokan nem szeretik a hagyományos nyolcórás, irodai munkájukat és úgy gondolják, hogy a kreativitás és önállóság mindennél fontosabb számukra. Szeretnének minél előbb el is indulni ebbe az irányba. Később azonban kiderül, hogy valójában nem tudnák feladni azt a biztonságot, amit a fix havi fizetés megad nekik és akkor a legboldogabbak, ha van az életükben állandóság. És emellett a szabadidejükben a kreatív elfoglaltságaiknak élhetnek.

Ezzel szemben vannak olyanok, akik hiszik és állítják magukról, hogy a stabilitást részesítik előnyben – munkában, kapcsolatokban, életvitelben. Úgy érzik, hogy sosem mernék elhagyni a bejáratott, ismerős vizeket. 

De hiába van meg a stabilitás, valahogy mégsem elégedettek és folyton valami furcsa ürességet éreznek. És aztán egyszer, egy szép napon végre felismerik, hogy amit eddig magukról hittek az valójában nem is úgy van és a kreativitás sokkal fontosabb számukra, mint gondolnák. Ilyenkor akár a kockázatot is vállalva elkezdik megvalósítani önmagukat – legyen az utazás, vállalkozás vagy bármi más, amibe belekezdenek.

Szóval, ahogy a fenti példa is mutatja, amint a prioritásainkat, értékrendünket komolyan végiggondoljuk sokszor rájöhetünk, hogy amit korábban fontosnak hittünk az valójában nem is annyira az, és fordítva: felismerhetjük, hogy mi az, amire eddig nem fordítottunk kellő figyelmet vagy időt.

Önismeret utolsó állomás:

Bátrabb leszel:)

Néha talán még magadon is meglepődsz…Végre olyan leszel te is, mint akiket távolról mindig is csodáltál de sosem volt meg a bátorságod ahhoz, hogy te is úgy élj, ahogyan ők. 

Ez nem is mindig jelent nagy dolgokat, egyszerűen csak merték a saját életüket élni, nem pedig mások vagy a társadalom elvárásait követték. Ha te is így teszel, akkor hamarosan észreveszed majd, hogy kiszálltál abból a ’mókuskerékből’ ahol tulajdonképpen sosem érezted igazán jól magad mert mindig másoknak próbáltál megfelelni. Most pedig eljött az ideje, hogy végre a saját, valós értékeid szerint élj.

És ami a legfontosabb és legnagyobb eredmény ebben az egászben: boldogabb leszel. Az önmagaddal szemben támasztott elvárásaid súlya nem fog már annyira nyomasztani, mint korábban és a kihívásokat is inkább lehetőségeknek éled meg. Megszabadulsz a ’kellenéktől’, amelyek eddig úgy megnehezítették az életedet. Végre nem a társadalom (vélt vagy valós) elvárásainak, hanem saját magadnak akarsz majd megfelelni.

Sok sikert és kitartást kívánok az önismeret útján! Lehet, hogy nem lesz mindig könnyű, de hosszabb távon bőven megtérül a befektetett energia.😊