Ha mindig a legjobbat akarod kihozni magadból ez egy darabig jó, de..
Önmagában az, ha magasra teszed a mércét és igényes vagy a munkádra hasznos lehet. Fejlődni valóban úgy lehet, ha nem elégszel meg azzal, ami van és folyamatosan szeretnél egyre többet kihozni magadból. Ezzel semmi baj nincs. Probléma akkor van, ha az egyre növekvő elvárások örökös elégedetlenséggé, egyszóval egészségtelen maximalizmussá alakulnak át.
Az alábbi néhány pont segít abban, hogy meg tudd különböztetni mikor billen át a dolog, és kezdenek túlzott elvárásaid lenni magaddal szemben.
Hét különbség az egészséges és túlzott maximalizmus között | ||
| Amikor még egészséges | És amikor már túlzás.. | |
A munka és a magánélet egyensúlya | Egészséges egyensúlyt tartasz fenn: odafigyelsz a munkára, de önmagadra, a pihenésre és a regenerálódásra is szánsz időt. | Hajlamos vagy mindent – pihenést, kapcsolatokat, a saját igényeidet – alárendelni a munkának. |
Sikerek | Képes vagy örülni az apró sikereidnek is. | Nem okoznak igazi örömet…. Úgy érzed, hogy soha, semmi nem elég jó, amit elértél.. |
A tervek megvalósítása | Elkezded valahogy – nem baj ha nem tökéletes –és közben nyitott maradsz a folyamatos fejlődésre. | A megfelelő pillanatra vársz, ezért képes vagy a végtelenségig halogatni, vagy bele sem kezdeni. |
Hogyan állsz a céljaidhoz? | Motiváltnak érzed magad ha rájuk gondolsz, és kedvvel állsz neki a megvalósításuknak | Félelmetesnek és nyomasztónak érzed őket, nincs is igazán kedved belekezdeni.. |
Ha hibázol… | Akkor levonod a tanulságot és továbblépsz. Elfogadod, hogy a kudarc az élet normális velejárója.. | Nagyon elkeseredsz és úgy gondolod, csak rajtad múlt, hogy nem sikerült. . |
A múltbeli hibáidat | Inkább tanulópénznek tekinted, és viszonylag gyorsan túllépsz rajtuk. | Újra és újra megbánod és képes vagy órákig rágódni rajtuk. |
A dolgokat | Egészében nézed, nem veszel el az apró részletekben. | Apró részletekbe menően átrágod, függetlenül attól, hogy tudsz e rajtuk változtatni.. |
További túlzó elvárások
Azzal, hogy szeretnénk a feladatainkat minél jobban elvégezni és a lehető legtöbbet kihozni magunkból, valójában semmi baj nincs 🙂 Baj csak akkor van, ha minden olyan helyzetben bántod magad, ahol a száz százaléknál (valakinél ez lehet százhúsz is:-) ) rosszabbul teljesítesz!
Túlzóak az elvárásaid magaddal szemben, ha sűrűn előfordul, hogy:
- Nem engeded meg magadnak, hogy hibázz!! Amint bárhol, bármiben valami apró hibát találsz, azt azonnal ki kell javítanod. És mivel teljesen tökéletesre úgysem lehet semmit megcsinálni, így elég sok időd elmegy a hibák javítgatásával.
- Sőt, sokszor olyan helyen is észreveszel hibákat (amik valójában lehet, hogy nem is azok!), ahol rajtad kívül senki másnak nem tűnnének fel! És ez az élet bármelyik területére igaz lehet: a munkádra, a külsődre, az otthonodra….
- A „mindent vagy semmit” elvet vallod, azaz ha nem tudsz valamit tökéletesen megcsinálni, akkor inkább bele sem kezdesz. És a dolgok sajnos ritkán tökéletesek..
- Nagyon-nagyon, már-már extrém módon szigorú vagy magadhoz! Tegyük fel, hogy sikerül valami. Túlságosan sokáig nem élvezed ezt a sikert sem, hiszen rögtön azt kezded gondolni, hogy amit elértél, az nem elég! Ha pedig nem sikerült, akkor magadat hibáztatod.
- Mindig túlságosan magasra teszed a mércét, nagy célokat tűzöl ki magad elé, amiket nagyon nehéz elérni. A kihívások persze jó dolgok, de ez nálad már túllépi az egészséges mértéket. És természetes, hogy ezek a szinte lehetetlen elvárások oda vezetnek, hogy bele sem kezdesz a dolgokba vagy az első akadálynál feladod az egészet.
- Határozott elképzelésed van arról, hogy hogyan „kellene” történnie a dolgoknak. Máshogy fogalmazva: ha nem pontosan úgy történik valami, ahogy elképzelted akkor az számodra elfogadhatatlan. Ezzel nemcsak a saját, de a veled együtt dolgozók/élők életét is megnehezíted, hiszen legtöbbször az „elég jó” is teljesen elfogadható! Te viszont sokszor mereven ragaszkodsz egy általad elképzelt tökéletes ideálképhez, amit persze lehetetlen megvalósítani!
- Ebből következik, hogy előfordul, hogy lehangoltnak és elkeseredettnek érzed magad, ha nem sikerül megvalósítani, amit elképzeltél. Ilyenkor azon kapod magad, hogy folyton azt kérdezgetsz magadtól, hogy: Mi lett volna, ha? Mit kellett volna máshogy csinálnom? Miért vagyok ilyen béna, hogy még ez sem sikerült?
- Mindig mindenért magadat hibáztatod. Ha valami nem sikerül, akkor egyvalamiben biztos vagy: abban, hogy ez csak és kizárólag a te hibád!! Nem számítanak a körülmények, nem számít semmi, akármi is akadályozott (és ezek lehettek objektív akadályok is) neked akkor is mindenáron, tűzön-vízen keresztül kellett volna vinni a tervedet!
- Rengeteg időt töltesz el azzal, hogy csiszolgatod, tökéletesítgeted a munkádat, vonatkozzon az bármire és legyen az bármekkora volumenű. Ha kell, inkább nem pihensz, nem kapcsolódsz ki, fent maradsz éjszaka, szóval bármit képes vagy megvonni magadtól annak érdekében, hogy a nagy mű elkészüljön.
- Meglepő módon a maximalizmusnak lehet az is az egyik következménye, hogy folyton halogatsz….Persze, ez neked nem halogatásnak, hanem sokkal inkább a megfelelő pillanatra való várakozásnak tűnik! Ami első hallásra logikus is, hiszen mindannyian tudjuk (és még ha nem is tudnánk, akkor is hallhatjuk/láthatjuk eleget), hogy a megfelelő időzítésre oda kell figyelni és fontos kivárni a megfelelő pillanatot. Nálad viszont ez azt jelenti, hogy egy tökéletes tervvel állsz elő vagy a kész műveden nincs semmi, de semmi javítanivaló. Ilyen ideális állapot viszont elég ritkán következik el, ezért ez a „megfelelő pillanatra várakozás” véget nem érő halogatássá változik, ahol végül egyvalamit érsz el: valóban nem hibázol, hiszen bele sem kezdesz a dolgokba!
Ismerős valamelyik a fentiek közül?
A maximalizmusnak vannak további rejtett árnyoldalai, amelyeket sokszor alig lehet észrevenni, az életünkre mégis nagy hatásuk lehet.
Hogyan ismerd fel őket? Hogyan vedd észre, hogy az életed többi területét is károsan befolyásolja a maximalizmus? Erről bővebben itt olvashatsz.